Elérkezett a japán utunk utolsó napja. Furcsa érzés úgy elindulni reggel, hogy tudjuk: ma már mindenből egy kicsit az „utolsó” következik. Az utolsó séta Tokióban, az utolsó japán ebéd, aztán irány a repülőtér. Fejben még itt vagyunk, de a bőröndök már Budapest felé készülnek.
Még egy délelőtt Ginzában
Délelőtt elszaladtunk Ginzába, Tokió elegáns, luxusüzletekkel teli negyedébe. Szerettünk volna még egy kicsit sétálni és nézelődni, mielőtt elbúcsúzunk a várostól. Ilyenkor az ember már nem akar mindent bejárni. Csak szeretné még egy kicsit magába szívni azt a helyet, ahol az elmúlt napokat töltötte.
Én persze könyvek nélkül nem tudtam hazajönni: vettem néhány japán kandzsi tanulókönyvet. Jó lesz majd Budapesten elővenni őket. Talán egy-egy írásjegyhez eszembe jut egy utca, egy kirakat vagy egy pillanat erről az útról.
Az utolsó japán ebéd
Délután egy reptéri étteremben ettünk. Ez lett a japán utunk utolsó közös étkezése itt. Kicsit olyan volt, mintha az Ízek, imák, szerelmek filmünk utolsó jelenetéhez érkeztünk volna.
Az ízekből az elmúlt napokban bőven kaptunk. Most pedig következik a történet kevésbé romantikus része: a kijelentkezés, a csomagok, az átszállás és a hosszú repülőút. A következő két napunk jórészt utazással telik majd.
Elloptuk a saját bőröndünket?
Kijelentkeztünk a hotelből, majd taxival elmentünk a reptéri expresszbuszhoz. Ott vettük észre, hogy az egyik bőröndön rajta maradt egy kis jelzőbiléta és a keverőmixer. Már nem volt időnk visszafordulni.
Így most ezek is velünk utaznak Budapestre. Tomóval csak néztünk a bőröndre: olyan, mintha a saját csomagunkkal együtt valami olyasmit is elhoztunk volna, amit nem kellett volna. Innen jött a nap mondata: elloptuk a saját bőröndünket! Remélem, otthon még nevetni fogunk ezen, amikor végre kipakolunk.
Sanghajon át Budapestig
A gépünk helyi idő szerint 17:10-kor száll fel, és 19:15-re ér Sanghajba. Ott hat óra harmincöt perc várakozás következik, majd újra repülőre ülünk Budapest felé. A második repülőút tizenkét óra tizenöt percig tart.
November 14-én reggel érkezünk haza. Már előre érzem, hogy az időeltolódástól és a reptéri maratontól kissé kábák leszünk. De most még Japánban vagyunk. Még tart ez az út, még írhatok Nektek innen egy utolsó mesét.
Hogy álltok a betűvadászattal?
Nagyon izgatott vagyok, hogy Ti hol tartotok a mesék olvasásában. Sikerült megtalálni a kakukktojásszavakat? Vajon könnyű volt kiszúrni őket, vagy volt olyan, amelyik ügyesen elbújt a történetben?
Írjátok meg azt is, kit hoznátok magatokkal a november 28-i élménybeszámolóra, ha a november 16-i sorsoláson a Ti neveteket húznám ki a páros belépőre! Kíváncsi vagyok, kivel osztanátok meg ezt az estét.
Köszönöm, hogy követtétek a japán meséimet. Várom, hogy találkozzunk, és személyesen is mesélhessek arról, milyen volt mindezt átélni.
Vélemény, hozzászólás?