Első benyomásaim Japánban a megérkezéshez és Tomo családjához kötődnek. A repülőtéren Tomo apukája várt minket. Tomo akkor már hat éve nem járt a szülőhazájában, én pedig először érkeztem Japánba. Különös, nehezen megfogalmazható érzés volt, hogy az első utam rögtön a párom családi otthonába vezetett.
A repülőtérről a családi otthonba
A hozzávetőleg egyórás autóúton szinte végig az ablakon néztem kifelé. Az épületeket figyeltem, próbáltam befogadni az utcák látványát. Sok ház homlokzata könnyű, panelszerű elemekből összeállítottnak tűnt; az itthon megszokott épületek után feltűnő volt ez a különbség. Még a magasabb épületeken is ezeket a részleteket kerestem. Akkor a földrengésekhez való alkalmazkodással kapcsoltam össze a látványt, bár az autóból természetesen nem tudtam megállapítani, milyen szerkezet rejtőzik a burkolatok mögött.
Közben mindenütt japán feliratok vonták magukra a figyelmemet. A kandzsik, az üzletek nevei és a táblák egymást követték az út mentén. Alig tudtam elolvasni valamit, mégis folyton néztem őket. Már maga az utcakép is annyi új ingert adott, hogy nehéz volt eldönteni, mire figyeljek.
A repülőtéri találkozástól számítva nagyjából egy órával később már Tomo szüleinek nappalijában ültem a kanapén. Nézelődtem, hallgattam a beszélgetést, és szívtam magamba mindazt, ami körülvett.
Szokatlanul gyors volt az átmenet. A hosszú utazás után egyszer csak egy japán család otthonában találtam magam, ahol fogadtak, beszélgettek velem, és helyet kaptam közöttük. Még alig érkeztem meg az országba, de máris személyes közelségből kezdtem megismerni.
Első sétánk Szapporo külvárosában
Tomo szülei Szapporo külvárosában, egy dombos környék magasabban fekvő részén laknak, nem messze egy egyetemtől. Egy kis beszélgetést követően elindultunk sétálni a közelben.
Jólesett Tomóval járni ezeket az utcákat. Ő hat év után tért vissza, én először láttam mindent. Ugyanazon a környéken sétáltunk, mégis egészen mást jelenthetett számunkra a látvány. Kíváncsi voltam a házakra, a kertekre, az egész környezetre, amelyhez a családja mindennapjai kötődtek.
Az elsők között az tűnt fel, hogy sok kertbe akadálytalanul beláttam. Több háznál egyáltalán nem volt kerítés, máshol csak alacsony, jelzésszerű határ választotta el az udvart az utcától. Az itthon megszokott kerítések után meglepett ez a nyitottság.
A házak külső falai mellett elhelyezett kisebb tartályokat is hamar észrevettem. Sorra akadtak olyan hétköznapi részletek, amelyek mellett az ott élők talán különösebb figyelem nélkül mentek el, nekem viszont mindegyik új volt.
Az ősz utolsó színei a kertekben
Az ősz már a vége felé járt. A természetben sok fa addigra lehullatta a leveleit, de itt, a lakónegyedben még találtunk őszi színekben pompázó kerteket.
Lassan haladtunk. Újra és újra megakadt a szemem egy-egy növényen vagy szépen gondozott kertrészleten. Első benyomásom az volt, mintha minden házhoz egy apró zen kert tartozna. Ezt a gondos elrendezés és a kertek hangulata juttatta eszembe; akkor még nem ismertem annyira a japán kerttípusokat, hogy pontosan meg tudjam nevezni, mit látok.
Az első japáni emlékeimhez így a repülőtéri fogadtatás, a feliratokkal teli utcák, a családi nappali és ez a közös séta tartoznak. Különös érzés volt Tomo mellett megérkezni egy olyan helyre, amely nekem teljesen új volt, neki pedig az otthonához tartozott.
Vélemény, hozzászólás?