Amikor az ember először találkozik az edamaméval Japánban, könnyen azt hiheti, hogy ez csak valami egyszerű kis sós zöldség, amit az asztalra tesznek beszélgetés mellé. Olyasmi, mint nálunk a mogyoró, a ropi vagy a napraforgómag. Aztán amikor megkóstolod, rájössz, hogy ebben a kis zöld babban sokkal több van.
Az edamame tulajdonképpen fiatal, még éretlen szójabab, amit hüvelyestül főznek vagy párolnak meg, majd gyakran tengeri sóval megszórva kínálnak. A hüvelyt nem esszük meg, csak a benne lévő puha, zöld szemeket. Japánban nagyon gyakori előétel, izakaya éttermekben, otthoni vacsoráknál, sőt akár egyszerű esti nassolnivalóként is találkozhatunk vele.
Engem az edamaméban az fogott meg, hogy egyszerre egyszerű és különleges. Nincs túlbonyolítva. Nem akar többnek látszani, mint ami. Egy kis tál zöld szójabab, mégis van benne valami nagyon japán: tisztaság, természetesség, mértékletesség.
A japán étkezésben gyakran érzem azt, hogy az ételek nem elnehezíteni akarnak, hanem támogatni. Az edamame is ilyen. Könnyű, mégis tápláló. Fehérjében gazdag, növényi alapú étel, ezért azoknak is jó választás lehet, akik kevesebb húst szeretnének enni, vagy egyszerűen egészségesebb nassolnivalót keresnek.
Ami különösen tetszik benne, hogy nem kell hozzá nagy konyhai tudomány. Elég megfőzni vagy megpárolni, megsózni, és már kész is. Lehet mellé beszélgetni, teát inni, vacsora előtt lassan csipegetni. Van benne valami lelassító. Nem lehet kapkodva enni, mert a szemeket ki kell nyomni a hüvelyből. Ez az apró mozdulat szinte rituálévá válik.
És talán pont ez az, amit a japán hétköznapokból annyira szeretek: az egyszerű dolgok is kaphatnak figyelmet. Egy kis tál edamame nem nagy esemény, mégis lehet belőle egy pillanatnyi megérkezés. Egy falat Japán. Egy kis zöld emlékeztető arra, hogy az élet nem mindig a nagy dolgoktól lesz szép, hanem attól, ha észrevesszük az aprókat.
Itthon is egyre több helyen lehet kapni fagyasztott edamamét. Ázsiai boltokban, nagyobb élelmiszerüzletekben érdemes keresni. Elkészíteni nagyon egyszerű: forró vízben pár perc alatt megfő, utána jöhet rá egy kevés só. Aki szeret kísérletezni, tehet rá szezámolajat, fokhagymát, chilit vagy citromot is, de szerintem az egyszerű, sós változatban van meg leginkább az eredeti bája.
Számomra az edamame nemcsak étel, hanem hangulat. Egy kis japán csend. Egy tál zöld nyugalom. Valami, amit meg lehet osztani az asztalnál, miközben nem kell sietni sehova.
Talán ezért is szeretem annyira. Mert emlékeztet arra, hogy az egyszerűség nem szegénység. Néha éppen az egyszerűségben van a legtöbb élet.
