Nem gondoltam volna, hogy hiányozni fognak a porcelán tálacskákon művészien elrendezett falatkák.
Japánban még a reggeli is egyfajta szertartás: lassú, csendes, tudatos. Nemcsak arról szól, hogy jóllakjunk, hanem arról, hogy a napot szépséggel és tisztelettel kezdjük.
A reggelizőasztalon minden tálka külön történetet mesél. Az apró porcelán edényekben gondosan kimért adagok várnak – egy kis grillezett hal, egy adag párolt rizs, savanyított zöldségek, miso leves, néhány szelet tofu, egy pici adag algasaláta, és persze a mindent kiegészítő zöld tea.
Minden íz, minden illat a harmóniáról szól.
Ami nekem a legmeghatóbb, az az arányérzék és a figyelem.
Nincs túlzás, nincs pazarlás, nincs rohanás.
A reggeli pillanat egyfajta meditáció: a természet, az évszak és az emberi kéz együttműködése.
Tomó mindig azt mondja, hogy Japánban az étkezés nemcsak a test táplálása, hanem a léleké is. És most már értem, mit jelent ez. A japán reggeliben ott van a wabi sabi – a tökéletlenség szépsége, a múló pillanatok tisztelete. Minden apró tálka egy kis darab természet: a tenger, a föld, a nap fénye.
Ahogy a porceláncsészék között ültem, sokszor azon kaptam magam, hogy nemcsak eszem, hanem figyelek. Figyelek a színekre, az illatokra, az egyensúlyra. Arra, hogyan válik egy egyszerű étkezés művészetté – nem a látvány, hanem a szándék miatt.
Most, hogy már újra máshol reggelizünk, hiányzik ez a finom tudatosság.
Hiányzik a halk csészecsörrenés, a gőzölgő miso illata, a rizs melege a tenyeremben.
Hiányzik a japán reggelek varázsa – ahol minden falat azt üzeni:
„Élj lassabban, figyelj mélyebben, és vedd észre, milyen szép a hétköznap.”
Vélemény, hozzászólás?