Amikor először elkezdtünk gondolkodni azon, hol tartsuk az esküvőnket – Magyarországon vagy Japánban –, a szívünk egyszerre húzott két irányba. Japán a párom otthona, mély hagyományokkal, letisztult szépséggel és spirituális töltettel. Magyarország pedig az én szülőföldem, családdal, barátokkal, nosztalgiával, közös emlékekkel. De bármennyire is érzelmekről szól egy esküvő, hamar rájöttünk, hogy a döntésünket jelentősen befolyásolja valami sokkal prózaibb: a költségvetés.

Japán esküvő: a szentélyes álom – méregdrága valóság

A japán esküvők gyönyörűek. A sintó szertartás különleges, mélyen spirituális élmény – a menyasszony fehér shiromuku kimonóban, a vőlegény pedig montsuki és hakama viseletben jelenik meg. A szertartásokat gyakran tradicionális szentélyekben tartják, mint például Kiotóban vagy Kamakurában, ahol a helyszín önmagában is mágikus.

Csakhogy a szépség ára van.

És ebben még nincs benne az utazás, ha külföldről érkeznek rokonok, vagy a tokiói hivatalos külföldi állampolgár lefordított konzulátusi engedély költségei.

Magyar esküvő: ismerős terep, rugalmas lehetőségek

Magyarországon az esküvői piac talán nem annyira formalizált, mint Japánban. Itt sokkal nagyobb szabadságunk van – kezdve azzal, hogy sokan saját kertben, vidéki kúriában vagy akár egy hangulatos városi étteremben tartják az esküvőt.

A mi tapasztalatunk szerint kedvezőbb számokat kaptunk.

Ha valaki minimalistább, otthonibb esküvőt szeretne, ez az összeg nagyon kedvező mérték alá szorítható.

Továbbá nem kell elutazni a külföldi álampolgár konzulátusi engedélye miatt más városba.

A döntés háttere – miért Magyarország lett?

Bármennyire is szerettünk volna hagyományos japán ceremóniát, amikor mindent alaposan összevetettünk – az utazási költségeket, a családtagok részvételének lehetőségét, a vendégek számát és a szolgáltatások árát – egyértelművé vált: egy magyarországi esküvő nemcsak személyesebb, hanem jóval költséghatékonyabb is számunkra.

Nem a pompáért házasodtunk össze, hanem azért, hogy együtt mondjuk ki az „igent”. És ebben a legfontosabb nem az volt, hogy milyen messzire utazunk vagy mennyibe kerül a vacsora – hanem az, hogy együtt vagyunk, kéz a kézben, ott és akkor, ahol mindketten otthon érezzük magunkat.