Megtörtént. Életem első onsen élménye kipipálva!
Izgultam. Nem is kicsit. Valahogy az egész gondolat – hogy egy forró, gőzölgő vízű közösségi fürdőben, teljesen pucéran sétálgatnak az emberek – elsőre enyhén szólva is szokatlan volt. De Japánban vagyunk, és ha már itt vagyok, akkor szeretnék tényleg itt lenni. Testben, lélekben, bátorságban.

A nők és a férfiak külön részlegen vannak, szóval legalább ez megkönnyítette a dolgot. Az első próbatétel persze már az öltözőben várt: semmit, de tényleg semmit nem lehet felvenni. A kis törölköző sem arra van, amire az ember logikusan használná – inkább csak dísznek tűnik, amit óvatosan a fejedre teszel vagy magad mellett tartasz, de a vízbe bevinni például tilos.

Az egész egy szertartás. És én improvizáltam. Mivel a kiírások nagy része japánul volt, és a piktogramok is inkább elvont művészeti alkotásnak tűntek, mintsem világos útmutatónak, inkább a többiek mozdulatait próbáltam lekövetni. Kifelé jövet persze már rátaláltam a képes szabálytáblákra, és akkor kezdett összeállni a kép, mit is csináltam teljesen jól – és mit rontottam el.

Egyedül a fésű rejtélyét nem tudtam megoldani. Volt egy sterilizált kupac, meg egy „már használt” rész, és biztos vagyok benne, hogy nem a jóból vettem ki a következőt. De senki nem szólt, és a tekintetek sem keresték egymást – ez volt talán a legnagyobb megkönnyebbülés. A pucérság itt nem jelent feszengést. Nincsenek csekkoló pillantások, sem sunyi összehasonlítások. A meztelenség természetes. Tiszta, természetes és emberi.

Azt hiszem, csak japán hölgyek voltak a medencében. Vékony, halk, légies nők – mintha mindenki S méretű lenne, mintha lebegnének, nem is lépdelnének. Én? Hát, mondjuk úgy, hogy nem igazán tudtam észrevétlen maradni. De a legszebb az volt, hogy mégis úgy érezhettem magam. Mert senki nem nézett. Mindenki befelé figyelt – és én is ezt tettem.

Az onsen nem csak a testet tisztítja meg. Lehetőség volt egy kis belső munkára is: elengedni a megfelelési kényszert, a „hogy nézek ki” kérdését, a külső zajokat. Csak a forró víz, a gőz, és az én belső hangom.
És ez így volt tökéletes.