Egy fotó, amire megérte várni
Ezért a fotóért háromnegyed órát vártam az Enoshima hídon.
Álltam, figyeltem a felhőket, és reménykedtem, hogy lassan továbbvonulnak, én pedig végre megpillanthatom mögöttük a Fujit. Újra és újra elővettem a telefonomat, fényképeztem, visszanéztem a képeket, aztán próbálkoztam tovább.
Nem lett tökéletes. Nem kristálytiszta, a hegy csak halványan, kissé homályosan rajzolódik ki. A rengeteg próbálkozás közül mégis ez a legjobban sikerült fotó.
Nekem pedig sokkal többet jelent, mint amennyit első pillantásra megmutat. Benne van az a háromnegyed óra, a várakozás izgalma és az öröm, amikor végre megláttam azt, amire annyira vágytam.
„Menjünk már, indul a vonat!”
Tomo közben folyton nógatott:
„Menjünk már! Indul a vonat! Tokióban is lesz még látnivaló!”
Persze tudtam, hogy igaza van. Tovább kellett indulnunk, és Tokió is várt ránk a maga rengeteg élményével. Én mégis nehezen mozdultam.
Még egy percet szerettem volna. Aztán még egyet.
Hátha éppen most lesz egy kicsit tisztább az ég. Hátha a következő felhő mögül jobban előbújik a hegy. Olyan nehéz volt otthagyni a látványt, amikor éreztem, hogy már csak egy kis türelem kell hozzá.
Most, amikor visszagondolok erre, mosolygok. Szinte hallom Tomo hangját, miközben én még mindig a Fujit figyelem, és próbálom elkapni azt a bizonyos pillanatot.
Alig húsz óra, mégis annyi emlék
Enoshimára késő este érkeztünk, és másnap kora délután már távoztunk is. Alig húsz órát töltöttünk ott.
Mégis eddigi utazásaim egyik legszebb élménye lett.
Imádtam minden percét. A késő esti megérkezést, az éjszakai sétát, a hajnali ébredést, a napfelkeltét és a napközbeni felfedezést. Olyan sok mindent szerettem volna magamba szívni ebből a helyből, amennyit csak lehetett a rövid ott-tartózkodásunk alatt.
Utólag szinte hihetetlen, hogy mindez belefért kevesebb mint egy napba. Az emlékeimben sokkal hosszabbnak érződik, mert annyi különálló, kedves pillanat kapcsolódik hozzá.
Három séta, három külön történet
Ez alatt az alig húsz óra alatt háromszor is elmentünk sétálni.
Először éjszaka, az esőben. Aztán hajnalban, napfelkeltekor. Végül napközben következett a látnivalók felfedezése.
Mindhárom alkalommal egy kicsit más arcát ismertem meg Enoshimának. Más volt az éjszakai esőben sétálni, más hajnalban elindulni, és megint más nappal bejárni mindazt, amit szerettünk volna megnézni.
Ezekről külön-külön is készítek majd egy posztot. Szeretnék időt adni mindegyik emléknek, mert nekem mindhárom séta önálló történet, a maga hangulatával és örömével.
Enoshima búcsúajándéka
Amikor a hídon vártam a felhők elvonulását, úgy éreztem, Enoshima még tartogat nekem valamit.
Mintha így szeretett volna elbúcsúzni tőlem: az indulás előtti utolsó percekben megmutatja a Fujit.
Nehéz szavakba önteni, miért volt ez ennyire fontos nekem. Egyszerűen szerettem volna látni. Ott lenni, a saját szememmel megpillantani, és hazavinni magammal ezt az emléket.
És végül sikerült.
Halványan, a felhők között, de ott volt. Én pedig boldogan fényképeztem, és közben tudtam, hogy erre a várakozásra is sokáig emlékezni fogok.
Egy látvány, amely másokat is megállított
Közben rengetegen megálltak a hídon. Előkerültek a telefonok és a fényképezőgépek, mindenki próbálta megörökíteni a látványt.
Jó volt látni, hogy mások is örömüket lelik benne. Megállnak, nézelődnek, időt szánnak arra, hogy gyönyörködjenek.
Én még maradtam egy kicsit, és figyeltem a hegyet. Tudtam, hogy hamarosan tovább kell mennünk, ezért szerettem volna minél jobban megjegyezni, amit látok.
Amit ez a kép nekem jelent
Lehet, hogy másnak ez csupán egy homályos fotó a Fujiról. Nekem azonban egy nagyon boldog utazás egyik kedves emléke.
Ha ránézek, újra ott vagyok az Enoshima hídon. Eszembe jut a sok próbálkozás, a felhők figyelése, Tomo sürgetése és az, hogy mennyire nem akartam még elindulni.
Eszembe jut az a rövid, alig húszórás tartózkodás is, amely alatt annyira megszerettem ezt a helyet.
Örülök, hogy vártam. Örülök, hogy elkészült ez a kép, még ha nem is lett tökéletes. Megőrizte nekem azt a pillanatot, amikor Enoshimától búcsúzva végre megpillanthattam a Fujit.
Köszönöm, Enoshima. Hálás vagyok minden ott töltött percért. 💚
Vélemény, hozzászólás?