Arashiyama… már a neve is mesés. Japánul azt jelenti: „Vihar-hegy” (嵐山 – arashi = vihar, yama = hegy). Mégis, aki egyszer ideér, az első pillanatban érzi, hogy itt épp az ellenkezője uralkodik – nem a vihar, hanem a nyugalom. Talán csak a hegyek fölött gyakran gyülekező felhőkről, a természet lélegzetvételéről kapta a nevét, de a hely ma inkább a béke, a szépség és a harmónia szimbóluma.
Kyoto nyugati részén, ahol a hegyek körbeölelik a Katsura folyót, minden a lassulásról szól. A kis hidak, a csónakok, a halk vízesések és a hegyek közé simuló házak együtt egy olyan képet rajzolnak, amit nehéz elfelejteni.
Ahogy a part mentén sétáltunk, a levegőben egyszerre volt jelen a víz illata és a fák frissessége. Sokan csónakáztak a folyón – főleg turisták –, de helyieket nem nagyon láttunk. Tomo ekkor mesélt egy régi legendát: állítólag azok a párok, akik együtt csónakáznak Arashiyamában, előbb-utóbb szakítanak. Talán ezért tartják távol magukat ettől a helyiek. Én persze csak mosolyogtam, és reméltem, hogy ez a jóslat nem több, mint egy szelíd japán babona.
Az egyik parton sorban álltak a riksa-húzók, hagyományos ruhában, kalapban, tiszteletteljes mosollyal. Kedvesen invitáltak minket egy körre a bambuszerdő felé. Itt minden mozdulatukban érezni lehetett azt a fajta finom japán udvariasságot, amiben nincs se tukmálás, se alkudozás, se borravaló-elvárás – csak tisztelet és méltóság.
Mi végül megspóroltuk ezt a lehetőséget, és inkább a kulináris élvezetek felé vettük az irányt. Egy kis helyi étteremben ettünk – olyan ízekkel, amik után csak annyit tudtunk mondani: oishii!
Ahogy tovább sétáltunk a folyó mentén, a napfény lassan megszűrődött a hegyek között. Bár nem maradtunk naplementéig, mégis valahogy teljesnek éreztem a napot.
Arashiyama – a „Vihar-hegy”, ami valójában a csend hegye.
Egy hely, ahol a természet, a tisztelet és a szerelem egy pillanatra tökéletes harmóniába rendeződik.
