Amikor először sétáltunk Kiotó utcáin, feltűnt, hogy szinte minden ház, bolt és étterem bejáratánál ott áll egy kis, kalapos állatka. Néha csak egy, néha egész családnyi. Elsőre azt hittem, valami kabalafigura lehet, mert annyira cuki és vidám, de Tomo elmosolyodott, és csak ennyit mondott: „Tanuki.”

A tanuki egy különleges lény a japán kultúrában – félig valódi állat (mosómedvekutya), félig mitikus alakváltó szellem. A japán folklór szerint játékos, csintalan, de mindig jóindulatú. Szereti megtréfálni az embereket, viszont szerencsét, bőséget és vidámságot hoz a házhoz, ahol lakik.

A legtöbb tanuki nagy hassal, kalappal és egy kis üvegedénnyel (szaké) a kezében áll. A has a jóllakottság és elégedettség jelképe, a szaké az élet élvezetét, a kalap pedig a védelem szimbóluma – azt üzeni: „Az élet hozhat vihart, de maradj derűs.”

A japánok szívesen helyeznek el egy tanukit a házuk, boltjuk vagy éttermük bejáratánál, mert hisznek benne, hogy jó szerencsét, vidámságot és harmóniát hoz a helyre. És ha jobban megnézed, mindegyik más: van, amelyik kacsint, van, amelyik nevet, és van, amelyik mintha épp indulna egy új kalandra.

Talán épp ez a tanuki igazi üzenete: ne felejts el játszani, ne vedd túl komolyan az életet, és mindig maradj nyitott a jóra.

Ha legközelebb Kiotóban jársz, nézz rá egy tanukira, és hagyd, hogy rád mosolyogjon. Ő a város apró, kalapos filozófusa.