A mai nap teljesen spontán kalandnak indult. A kiotói piacon ücsörögtünk, amikor eszembe jutott valami:
– Szeretnél egyszer elmenni egy kisállatos kávézóba? – kérdeztem Tomót, aki már évek óta nézegeti a japán kisállatos kávézókról szóló videókat a YouTube-on.
– Á, biztos messze van – válaszolta nevetve.
– Ne találgassunk, nézzük meg!

És ekkor jött a meglepetés: mindössze öt percre tőlünk ott volt a híres Mipig Café, ahol nem cicák, nem nyuszik, hanem kismalacok várják a vendégeket!

– Menjünk oda! – mondtam azonnal.
– De nincs foglalásunk… – tiltakozott Tomo.
– Semmi baj, csak nézzük meg, hátha szerencsénk lesz.

És lett. Amikor megérkeztünk, a személyzet kedvesen mosolygott, és azt mondták, hogy bár most hamarosan etetési idő van, előtte még bemehetünk egy kicsit a malacokhoz. Figyelmeztettek, hogy ilyenkor kicsit zajosak és izgatottak, de ha nem zavar, nyugodtan menjünk be.

Bementünk – és abban a pillanatban Tomót elárasztották a kismalacok. Komolyan, mintha csak rá vártak volna! Négy-öt apró malacka mászott fel az ölébe, szimatolt, tolakodott, egyik-másik megpróbált felugrani a vállára is. Néhányan viszont az etetés előtti izgalomban kissé összevesztek – olyan volt, mint egy óvodai zsibongás, csak röfögve.

Mi csak nevettünk, és próbáltuk megérteni, miért ennyire megnyugtató ez a furcsa helyzet. Talán mert ott, a kismalacok között, egyszerre volt jelen az élet minden oldala: a rendetlenség, a játék, a vágy, a türelem és az öröm.

A Mipig Café nem egy hagyományos kávézó – inkább egy mini univerzum, ahol néhány percre újra gyerekké válik az ember. És látni Tomót, amint a malacok körülötte szaladgálnak, miközben ő próbál egyet megsimogatni, hát… az egyik legédesebb pillanat volt, amit Japánban eddig átéltünk.

Elérhetőség: https://mipig.cafe/en/locations/kyoto/