Séta közben néha a legszebb dolgok azok, amiket nem tervezünk.
Egy napsütéses délutánon Kiotó északi részén jártunk, a Kitano Tenmangū szentély közelében. Ahogy a Ichi no Torii, az első nagy vörös kapu felé közeledtünk, különös, ünnepi hangulat lengte be a levegőt. A távolban színes kimonók villantak, gyerekek nevetése hallatszott.

Kiderült, hogy épp egy hagyományos szertartás zajlik – a Shichi-Go-San (七五三) ünnep, amikor a 3, 5 és 7 éves gyerekeket elviszik a templomba áldásért és jókívánságokért. Ez egy gyönyörű japán családi hagyomány, a gyermekek egészségéért és boldog jövőjéért imádkoznak ilyenkor.

A kisfiúk mini hakamában, a kislányok élénk színű kimonóban, apró táskákkal és díszes hajdíszekkel lépkedtek a szentély udvarán. A szülők büszkén mosolyogtak, a nagyszülők fényképeztek, a papok pedig méltóságteljesen végezték a szertartást.

Mi csak távolról figyeltük, de a látvány annyira megható volt, hogy egy időre teljesen elcsendesedtünk.
A napfény beszűrődött a torii kapun, a levegőben füstölő illata keveredett az őszi falevelekéval. Az egész jelenet olyan volt, mintha megállt volna az idő.

Japánban ezek a pillanatok mindig emlékeztetnek arra, mennyire tisztelik az élet körforgását – a gyermekkort, a növekedést, a családot, a hagyományt.
A Kitano Tenmangū egyébként is különleges hely: a tudás és tanulás istenének szentélye, így sokan hozzák ide gyermekeiket, hogy áldást kérjenek rájuk a tanulás útján.

Ahogy ott álltunk a torii alatt, a templomharang hangja halkan visszhangzott a levegőben – és én megint hálát éreztem, hogy épp jókor voltunk jó helyen.