A Hirano szentély csendje valahogy más, mint bárhol máshol Kiotóban.
A több mint ezeréves szentély hatalmas fái alatt mintha megállna az idő – a szél halk, a madarak nesze is mintha tisztelettel simulna a levegőbe. Tavasszal itt borulnak virágba a város legszebb cseresznyefái, de ősszel is különleges a hangulat: békés, mély, időtlen.

Amikor odaértünk, egy pár állt előttünk. Csendben imádkoztak. Mi következtünk, és mi is egymás mellett hajtottuk meg a fejünket.
Abban a pillanatban valami egészen különös történt – nemcsak a párom hazáját, hanem a lelkét és kultúráját is egy másik szinten éreztem meg.

Ott, a szentély kapujában, a közös ima csendjében összekapcsolódott bennünk a múlt és a jelen, Kelet és Nyugat, hit és szeretet.
Nemcsak Japánt ismertem meg közelebb, hanem azt is, milyen mélyen tud találkozni két lélek, ha egyszerre hallgatnak ugyanarra a csendre.