Először egy kis polcon láttam meg őket. Egyformának tűntek, de mégis mindegyiknek volt egy sajátos kisugárzása. Egyszerű, fából faragott test, gömbölyű fej, kézzel festett minták, és azok a hatalmas, halk tekintetek… a kokeshi babák. Azóta, ha látok egyet, mindig megállok egy pillanatra. Van bennük valami csendes jelenlét.
A japán utazásaink során sok helyen belebotlottunk ezekbe a kis babákba, főleg az északi régiókban, Tohoku környékén – ahonnan erednek. Egy helyi nénitől hallottuk először, hogy a kokeshi babákat régen a hegyvidéki onsen falvakban készítették ajándékként a fürdőző vendégeknek. Azt is mesélte, hogy a fafaragók saját családjuk tagjairól mintázták őket – így lett minden baba kicsit személyes. És ettől olyan varázslatosak.
A hagyományos kokeshi babák testének nincsenek karjai vagy lábai, csak egy hengeres forma, amit kézzel festenek meg – gyakran virágmintával, kimonómintával, néha arc nélküli stílusban is. A fejek általában túlméretezettek, ami még inkább emberivé, érzelmessé teszi őket. Ahogy egyre többet nézegettem őket, rájöttem, hogy tényleg olyanok, mint az emberek: egyszerű a forma, de mély a jelenlétük.
Most még nincs saját kokeshi babám – de szívből vágyom rá, hogy egyszer ne csak birtokoljak egyet, hanem el is tudjam készíteni. Egyre többször játszom el a gondolattal, hogy jelentkezem egy workshopra valahol Japánban, ahol egy mester keze alatt tanulhatnám meg a faragás és festés művészetét. El tudom képzelni azt a pillanatot, amikor a saját kezem munkájából formálódik meg az első baba. Talán egy picit rólam is mesélne majd.
Japánban sokan tartanak egy-egy babát otthon a jó szerencse, az egészség vagy a védelem jelképeként. Vannak, akik szerint a kokeshi a gyermekáldást vagy a termékenységet szimbolizálja, mások spirituális jelentőséget tulajdonítanak neki.
Ami engem igazán megfogott bennük, az az, hogy ezek a babák nem szólnak hozzád hangosan. Nem vibrálnak, nem villognak – csak ott vannak, halkan, jelen. Mintha emlékeztetnének arra, hogy a csendnek is van lelke.
