Egy utazás során az ember nemcsak új tájakat és kultúrákat fedezhet fel, hanem új ízekkel is találkozhat. Időnként ezek az ízek viszont nemcsak meglepnek, hanem komoly kihívások elé is állítanak. Így jártam én is Japánban, amikor elém került az egyik legmegosztóbb étel: a natto.
A natto erjesztett szójabab, amit Japánban rendkívül egészségesnek tartanak. Tele van probiotikumokkal, fehérjével és vitaminokkal, így Tomó szülei szerint különösen jó hatással van az emésztésre és az általános egészségüre. Ezzel a tudattal és egy kis kalandvágytól fűtve döntöttem úgy, hogy megpróbálom.
Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy nem lesz egyszerű a helyzet. A natto megjelenése nem nevezhető könnyen szerethetőnek: a babokat egy nyúlós, pókhálószerű anyag borítja, ami szinte túlságosan ragadós. Az illatát pedig leginkébb így tudnám leírni: olyan, mint a lábszag egy fáradt nap után. Sajnos az élmény nem állt meg itt, mert az illat még órákig kísértette az orromat, bármit is tettem.
Mégis, a magyar mundér becsületét védve megpróbáltam hősként helytállni. Egy falatot vettem belőle, majd lassan megpróbáltam élvezni. De ahogy az íz elért, el kellett ismernem: ez az étel nem nekem való. A textúra, az íz és az illat kombinációja egyszerűen több volt, mint amit el tudtam viselni.
A szülők mosolyogva nyugtázták a próbálkozásomat, megjegyezve, hogy a legtöbb külföldi nem bírja megenni a nattót. Számomra ez a tapasztalat egyértelműen bebizonyította, hogy nem minden étel lehet mindenki számára befogadható, bármilyen egészséges is legyen. De úgy érzem, hogy azért az élmény megérte: egy lépéssel közelebb kerültem Japán kultúrájához és hagyományaihoz, még akkor is, ha a natto nem lett a kedvencem.
A tanulság? Mindig érdemes új ízeket kipróbálni, még akkor is, ha nem minden tapasztalat lesz kellemes. Végül is, az élet a kísérletezésről szól, és ezek az apró kalandok teszik emlékezetessé.
