Sziasztok Kedveseim! Ma az utolsó teljes napunk anyukáéknál, mert holnap reggel utazunk. Picit szomorú érzés. Minden reggel anyuka reggeli költeményekkel indította a mindennapokat az elmúlt héten. Apró tálkák csörrenése, a zubogó gőz hangja szűrődött be a tatamis szoba papírfalán keresztűl. Megtanultam, hogyan kell az ágyunkat a tatamis szobába este lerakni és reggel felszedni. Van egy puha szőnyeg a tatamin. Erre kerül a merevebb szivacs, egy puhább szivacs, egy bolyhos takaró, a kezes takaró, amibe a karokat dughatod, rá a nagyon puha takaró, és rá egy felső takaró. És a kispárna végül. Szórakoztató reggelli és esti rituálé. Tegnap anyuka levitt a városba az áruházig minket. Miután ott kilézengtük magunkat visszagyalogoltunk hazáig. Mi a hegy tetején lakunk. A városi áruház a völgyben van. Jól kimelegedtem, amig feljöttünk a hegyre. Útközben családiházas lakóterületeken és egy mini erdőn jöttünk fel. Elég nagy túrának bizonyult. Ma még lesz egy utolsó mosásunk indulás előtt. Este családi vacsora volt egy sushi étteremben, ahol futószallagról válogathattuk a kistálakat és pamutokat. Minden kistálnak egyedi színe volt. 150 yentől 465 yenig voltak a kategóriák. Egy egész kupac ételt ettünk. Összesen öten italokkal 17 500 yent fizettünk. Nem sok.

Minden nap írok majd egy rövid „japán mesét” – valós történeteket, élményeket, hangulatokat.

Ahogy régen a lányaimnak, most ezekben a mesékben is elrejtek egy-egy oda nem illő szót.

A szavak harmadik betűi egy 17 betűs japán titkot rejtenek. Puszi.