Narában sétálva a kis utcákban, a szentélyek között egyszer csak egy bolt kirakata előtt álltam meg.
A kirakatban különös cipők sorakoztak: fehér, színes, kék, piros, és mindegyiknek kettéosztott orra volt – mintha a nagylábujj külön utat kapott volna.
Ekkor láttam először közelről a híres tabi cipőt és tabi zoknit.
Először csak mosolyogtam rajta – kicsit furcsa volt a szememnek.
De ahogy jobban utánanéztem, rájöttem, hogy ez a különleges japán találmány több, mint egy divatkellék.
A tabi valójában életérzés – a földdel való kapcsolat, a tudatos mozdulat, a hagyomány és a modernitás találkozása.
Mi is az a tabi?
A tabi eredetileg zokni, amit a japánok már a 15. század óta viselnek.
A különlegessége, hogy a nagylábujjnak külön helye van, így könnyen befér a hagyományos geta vagy zōri szandálba – ezek azok a fa- vagy rizsszalmatalpú lábbelik, amiket a kimonóhoz hordanak.
Később ebből a zokniból fejlődött ki a tabi cipő, amit ma már modern formában is viselnek – főleg munkások, táncosok, kézművesek, sőt divatrajongók is.
A tabi cipő talpa hajlékony, szinte együtt mozog a lábfejjel.
Sokan azért szeretik, mert természetes járást ad – közelebb visz a földhöz, az egyensúlyhoz, a test tudatos érzékeléséhez.
Nem véletlen, hogy a japán kertészek, építőmesterek és színházi táncosok évszázadok óta ebben dolgoznak.
Miért színesek?
A hagyományos tabi mindig fehér volt – a tisztaság és ünnepi alkalmak jelképe.
De ma már, főleg Narában és Kiotóban, mindenféle színben és mintával kapható.
Van virágmintás, hullámos, kék-fehér hullámokkal díszített, sőt akár anime-figurás is.
A modern japán kultúra egyik sajátossága, hogy a múlt és a jelen egymás mellett él – a színes tabi ezt gyönyörűen kifejezi.
Egyre többen hordják utcai cipőként is, sportcipő talppal, de a régi formát megtartva.
A japánok így fejezik ki magukat: hagyományból születik az egyediség.
A színek és minták nemcsak díszek, hanem önkifejezési formák – pont úgy, ahogy a kimono is mesél viselőjéről.
Ikigai – a lépések tudatossága
A tabi számomra nemcsak cipő vagy emlék Narából.
Emlékeztet arra, hogy az élet ritmusa a lépteinkben van.
Ahogy a japánok nem sietnek, csak tudatosan haladnak, úgy a tabi is ezt tanítja:
lépj lassabban, figyelj jobban, és minden mozdulatodban ott lesz az ikigai – az öröm, hogy élsz és haladsz előre.
Még soha nem próbáltam fel egy tabit, de nagyon szeretnék egyet.
Úgy érzem, nemcsak egy cipőt vennék, hanem egy darabot abból a japán tudatosságból, ami minden lépést jelentéssel tölt meg.
Talán egyszer, amikor újra Narában járok, veszek egy párat – és akkor majd megtanulok japánul járni: csendben, figyelemmel, jelenléttel.
