Egy esti séta Gion hangulatos utcáin, lámpások fényében, a város elcsendesedett. Aztán a sötétből halkan kirajzolódott valami hatalmas, békés alak… Nem tudtuk pontosan, mi az, de mintha a csendből nézett volna ránk. Később tudtam meg: a Ryozen Kannon volt – Kiotó egyik legmeghatóbb szent helye.
Gionból sétáltunk hazafelé. Már sötétedett, a város lassan lehalkult, csak a kis éttermekből szűrődött ki halk beszéd és pálcikák csörgése. A hegyoldal felől halványan kirajzolódott egy hatalmas, békés alak — mintha egy női arc figyelne bennünket a csillagok alatt. A templom zárva volt, így csak a szobor tetejét láttuk az épület fölött, mégis valami mély nyugalmat árasztott.
A Ryozen Kannon 24 méter magas szobra Kannon, az irgalom istennőjét ábrázolja (szanszkrit nevén Avalókitésvarát). A szobor 1955-ben készült, a második világháború áldozatainak emlékére. A helyet a béke templomának is nevezik — itt nem csupán a japán, hanem az egész világ háborúban elesett embereinek állítanak emléket.
A templom udvarán békeoltár található, ahol minden ország neve fel van sorolva, és ahol az emberek mécseseket gyújtanak az áldozatokért. Bent, a szobor alatt, örökláng ég, amit Hiroshimából és Nagasakiból hoztak el — a béke lángját, hogy soha ne felejtsük, mennyire törékeny az élet.
Kannon arca itt különösen lágy, nőies és szelíd. Mintha lehunyt szemmel imádkozna az egész emberiségért. Amikor később utánaolvastam, megértettem, miért éreztem akkor, abban a pillanatban, hogy valami “néz” ránk — nem ijesztően, hanem szeretettel.
A japán kultúrában az együttérzés nem szentimentalizmus, hanem mély bölcsesség. A fájdalomból születő megértés, az elfogadás csendje. A Ryozen Kannon erre emlékeztet: hogy a legnagyobb béke nem kívül, hanem bennünk kezdődik.
Most már tudom, hová térünk vissza legközelebb, amikor újra Kiotóban járunk. A béke temploma vár ránk – és benne az együttérzés szobra, amely egyszer már megszólított a sötétből.
