Japán tele van meglepetésekkel. A táj lenyűgöző, az emberek figyelmesek, a kultúra mély és tiszteletteljes – és akkor ott van az étel. Az a fajta étel, amit nem elég megnézni és megszagolni. Meg kell kérdezni. Mindig. Minden egyes falat előtt.
A második reggelim Japánban különösen tanulságosra sikerült – pedig az első reggelinél már kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy itt bizony nem minden az, aminek látszik. Akkor egy babos étel tréfált meg, ami – elnézést a hasonlatért – olyan volt, mintha lábszagú, pókhálós ragacsban pácolták volna, és még hosszú órákig éreztem a számban az ízét. Azt hittem, semmi sem érhet fel ehhez. Tévedtem.
A titokzatos szilva
A második reggelinél mindenki valami „szilváról” beszélt – „ume” így, „umeboshi” úgy. Gondoltam, hagyom a végére a desszertnek, milyen baj lehet egy szilvából? Akkor még nem tudtam, hogy Japánban a szilva nem az, aminek otthon hívjuk. Ez nem édes, nem lédús, és főleg nem barátságos.
Ahogy bekaptam egészben, Tomo felszisszent:
– Jaj, azt nem lett volna szabad egyben bekapni!
Már késő volt. Abban a pillanatban a világ összes ízlelőbimbója egyszerre üvöltött fel bennem: iszonyatosan sós és brutálisan savanyú volt. Potyogtak a könnyeim, fuldokoltam, próbáltam levegőt venni. Szó szerint kiköpte a szám a szót:
– Vizet! Vizet! Tomo, siess!
Anyukája közben mosolygott, és megnyugtatott:
– Ez nagyon egészséges!
Hát, ha az egészség ilyen formában érkezik, akkor Japánban bizony edzésben kell lenni.
Mi is az az umeboshi?
Az umeboshi (梅干し) a japán konyha egyik legkarakteresebb íze. Nevének jelentése szó szerint: „szárított ume”. Az ume egyfajta japán sárgabarack, amelyet sóval pácolnak, majd erjesztenek és gyakran shiso (piros perilla) levelekkel színeznek meg. Az eredmény: egy extrém savanyú és sós falat, amit sok japán ember éhgyomorra eszik, mert úgy tartják, hogy tisztítja a gyomrot és támogatja az emésztést.
Klasszikusan rizsgolyók közepébe teszik, vagy bento dobozban, kis adagban tálalják. Az egészséges életmód hívei esküsznek rá.
Én meg csak észnélkül fuldokoltam tőle.
Mit tanultam ebből?
Japánban minden falat egy történet. Az ételek mögött nemcsak ízek, hanem szokások, jelentések és egészségfilozófiák rejlenek. De a legfontosabb tanulság?
Soha, de soha ne kapj be valamit csak úgy egészben, ha bár előtte mindenki beszél róla, de még előtte nem kostótad.
És legközelebb elére megkérdezem:
– Ezt hogyan kell enni?
